Egyszerű, jól bevált receptjeim

2020. március 24. 18:00 - petitedori

Pestós tészta felturbózva

Még egyetemista korunkban fedeztük fel a pestos tésztát, mint konyhai remekművet. Egy zacskó tészta, egy kis üveg pesto, jobb napokon rá egy kis sajt és kész is. Olcsó is, gyors is, laktató is. Na, hát ez az étel önmagában is kiváló karanténkaja lenne, de most kicsit felturbóztam tejszínnel és csirkével. 

Hozzávalók

350 g csirkemell filé
1 közepes fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
5 tk. zöld pesto
200 ml főzőtejszín
2 ek. olaj
só, bors
szerecsendió
sajt
tészta

img_32522_1.jpg

Elkészítés

Lobogó, sós vízben tésztát főzünk, al dentére.
A vöröshagymát, fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A csirkemellet tisztítjuk, majd felkockázzuk.
Kevés olajon megdinszteljük a hagymát, ízlés szerint 1 lapos kk. cukorral karamellizálhatjuk is, mert minden étel finomabb karamellizált hagymával, hiszen így a sós és édes ízek tökéletesen kiegészítik egymást. De ez ízlés kérdése, természetesen elhagyható ez a lépés. Rádobjuk a fokhagymát, vigyázzunk, hogy ne égjen meg. Ezután mehet rá a csirke, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd fehéredésig pirítjuk. Ha szépen kifehéredett mindenhol a csirke akkor mehet rá a pesto (én üvegeset használtam, de persze házival is lehet), kettőt keverünk rajta és felöntjük a tejszínnel. Csipetnyi szerecsendiót teszünk bele, majd közepes lángon folyamatosan kevergetve felforraljuk. Ezután még néhány percig rotyogtatjuk - ezalatt besűrűsödik -  és kész is.
Akkor a legfinomabb, ha a tésztát is belekeverjük a szószba, így is főzzük még egy percig, és parmezánt reszelünk a tetejére.

img_32782_1.jpg

Jó étvágyat!

Szólj hozzá!
2020. március 23. 18:30 - petitedori

Tápióka puding

Egy végtelenül egyszerű, gyors és egészséges desszert a tápióka puding. 

Hozzávalók (4 főre)
100 g tápióka gyöngy
3 dl víz
6 dl tej, vagy növényi tej
édesítő/cukor ízlés szerint
vanília aroma

img_31352.jpg

Elkészítés

A tápiókát egy kis lábasban beáztatjuk 15-20 percre 3 dl vízbe. Ha felszívta a vizet, felöntjük a (növényi) tejjel, ízesítjük vaníliaaromával és cukorral, vagy édesítőszerrel, majd alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett krémes puding állagúra főzzük. Bármilyen friss, konzerv, vagy aszalt gyümölccsel, illetve gyümölcspürével remek párosítás.

Jó étvágyat!

Szólj hozzá!
2020. március 21. 09:30 - petitedori

Csirkemell steak rizottóval és fokhagymás párolt spenóttal

Egy könnyen elkészíthető, nagyon finom, laktató fogáshoz hoztam receptet hoztam mára. Elvégre mégis csak itt a hétvége, akármennyire is ugyanolyan minden nap otthon. Ezzel a recepttel pedig garantáltan emlékeztethetjük az ízlelőbimbóinkat erre!

 

img_32402_1.jpg

 

Hozzávalók


Rizottó
1 ek. kókuszolaj
20 dkg rizottó rizs
1 közepes fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
8-9 dl alaplé (vagy víz)
1 dl fehérbor (száraz)
1 ek. vaj
só, bors

Fokhagymás párolt spenót
1 ek. vaj
350 g spenót
3 gerezd fokhagyma
só, bors

Csirkemell steak
3 ek. olaj
2 csirkemell filé
só, bors
2-3 ek. vaj
2 gerezd fokhagyma
2 szál friss kakukkfű, vagy 1 kk. szárított

img_31982_1.jpg

 Elkészítés


A hagymát megtisztítjuk, kis kockákra várjuk. A fokhagymákat is megtisztítjuk.

A sütőt előmelegítjük 150 fokra, légkeveréssel. A csirkemell szeletek mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, majd serpenyőben forró olajon kérgessé pirítjuk: fél percenként forgatjuk, összesen kb. 5 percig - mintha igazi steaket készítenénk. Ha mindkét oldala szépen megpirult, sütőpapírral bélelt tepsiben az előmelegített sütőbe helyezzük 15-20 percre. A használt serpenyőt tegyük félre.

Amíg a csirke a sütőben van, a rizottóhoz olajon megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk a rizst, pirítjuk, míg kissé kifehéredik. Hozzáadjuk az apróra zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és 1-2 dl alaplevet öntünk hozzá, amit teljesen elpárolunk. Ha elfogyott a lé, újabb 1-2 dl-t öntünk hozzá, majd még egyszer ismételjük. Hozzáadjuk a fehérbort is, ezt is elfőzzük. Ezután addig ismételgetjük az alaplé hozzáadását és elpárolását, amíg teljesen elfogy, a rizs pedig nyúlós nem lesz. Ekkor hozzáadjuk a vajat, átforgatjuk vele és tovább főzzük, míg krémessé válik. A rizottót alacsony lángon főzzük, folyamatos kevergetés mellett. Kb. 20 perc alatt készül el.

img_31692_1.jpg

Közben a spenótot pici zsiradékon elkezdjük párolni, hozzáadjuk az - ízlés szerint vékony szeletekre vágott, vagy teljesen szétnyomott - fokhagymagerezdeket, sózzuk, borsozzuk és néhány perc alatt készre pároljuk. Mirelit parajporciókkal is működik, csak ekkor egy kicsit több időt vesz igénybe.

A megsült csirkemelleket kivesszük a sütőből és ugyanabban a serpenyőben, amelyikben az elején pirítottuk, melegítünk 2-3 ek. vajat, mellédobunk 2 gerezd késsel szétnyomott fokhagymát és kakukkfüvet. Beletesszük a csirkemelleket és a vajas szószban alaposan átforgatjuk, mindig rákanalazzuk a vajat.

Ha minden elkészült, tálaljuk: egy adag rizottó, rá a spenót és végül a vékony szeletekre vágott csirkemell.

img_32232_1.jpg

 

 Jó étvágyat kívánok!

Dóri

 #maradjotthon #maradjszépenotthon

Szólj hozzá!
2020. március 19. 14:30 - petitedori

5 tipp heti menü tervezéshez - otthonmaradás idejére

Egyszerű, könnyen elkészíthető menüsort állítok össze magunknak a jövőhétre, viszont mivel nem vagyok egy nagy tervező mágus, először is alapelveket állítok magunknak a menü tervezéséhez. Íme a tippjeim magamnak és bárki másnak, aki hasonló cipőben jár:

1. Tervezzünk és inspirálódjunk
Alapvetően én sem szoktam megtervezni az itthoni menüt, egyrészt mivel általában azt főzünk, amit éppen megkívánunk, másrészt pedig mert sokszor eszünk máshol (munkahelyen, étteremben), illetve viszonylag gyakran rendelünk házhoz. Viszont mivel most TÉNYLEG fontos, hogy minél kevesebbszer mozduljunk ki itthonról, nincs az az opció, hogy tonhalas tésztát ennék, de nincs itthon se tonhal, se tészta, ugyan ugorjunk már el érte a kisboltba, eljött a gondos tervezés ideje.
Értelemszerűen előbb a menüt állítsuk össze, aztán a bevásárlólistát.
Inspirálódni ehhez pedig számtalan helyről lehet: Pinterest, különböző éttermek étlapjai (weboldalakon elérhető), Facebook-csoportok, receptgyűjtő oldalak, vagy rég ki nem nyitott szakácskönyvek, de az is sokszor ötletet adhat, hogy éppen milyen hozzávaló van leakciózva.

2. Együk többször ugyanazt
Mivel nem akarom az egész hetet a konyhában tölteni és szerencsére nem vagyunk válogatósak, csak kétnaponta főzök ebédet, mert kétszer (akár háromszor is) simán megesszük ugyanazt. A reggelit, vacsorát és nasit is többnyire ennek megfelelően állítom össze. Kivétel ez alól a hétvége, amikor kicsit több idő jut a főzésre is. 

3. Egyszerűen elkészíthető ételek, egyszerű alapanyagokból
A menütervezésnek nem az a lényege, hogy innentől bezárjuk magunkat a konyhába, hanem éppen ennek az ellenkezője. Akkor lesz hatékony a home office meg az otthon tanulás, ha minél kevesebb időt kell az ilyen dolgokra fordítani. Ezért főzzünk olyan ételeket ami hamar megvan (pl. tésztaételek), vagy olyanokat, amik kevés odafigyelést igényelnek, vagy a 10 percenként megkavarom és gyakorlatilag magától megfő kategória (pl. főzelékek). 

4. Használjuk fel az otthon kallódó alapanyagokat
Ideje felmérni az otthoni készleteket, és fel is használni őket, mielőtt lejárnak. Változatosabb is lesz így a menü, no meg lesz is helyünk az újonnan vásárolt alapanyagoknak. Sok alapanyagot megmenthetünk így a kidobástól.
Ergo eljött a spájzban porosodó lekvárok ideje, és jöhet mellé egy kis palacsinta is (amíg van liszt, merthogy mi nem táraztunk be 25 kg-t).

5. Legyen egy ötlet-pool, amihez tudunk nyúlni
Érdemes úgy összeállítani a heti menüket, hogy mindig legyenek benne bizonyos típusú ételek: tésztaétel, főzelék,  egytál, rizses/bulguros köret valamilyen egyszerűen elkészíthető hússal, egy vagy két (krém)leves.
Van egy kis táblázatom, ahol minden kategóriába gyűjtögettem ételötleteket, így a heti tervezésnél sem kell majd sokat gondolkodni, csak mindegyikből választok egyet-kettőt. 

A tervezés tehát kiváló arra, hogy időt és energiát spóroljunk, ne más feladatoktól vegyük el az időt, ne halmozzunk fel fölöslegesen alapanyagokat, illetve mivel ezáltal tisztában leszünk a hűtőnk és kamránk tartalmával, kisebb az esély arra, hogy élelmiszert kelljen kidobni.
Ezek alapján a gondolatok alapján tervezem összeállítani a heti menüjeinket az elkövetkezendő időszakban, a konkrét menüsor egy másik posztban érkezik majd.

Kellemes otthon maradást kívánok!

#maradjszépenotthon

Szólj hozzá!
2020. március 18. 20:00 - petitedori

Székelykáposzta

Bevallom őszintén, ez most egy kis csalás lesz, mivel a káposztát a fagyasztóból szedtem ki. Ennek ellenére nem tartom egy bonyolult ételnek, a fűszerezésen és az előkészületeken kívül nagy macera nincs vele, magában elfődögél. A másik, amiért ide illőnek találom a receptet, az pedig az, hogy pont most adom le a Tescos rendelésünket a jövőhétre, és gyakorlatilag attól függetlenül, hogy nem tervezek székelykáposztát készíteni, minden hozzávaló lesz hozzá itthon.

Hozzávalók

1 kg savanyú káposzta
60 dkg sertéscomb
25 dkg füstölt sertéscsülök (elhagyható)
2 kis fej vöröshagyma
3 db babérlevél
10-15 szem fekete bors
fűszerpaprika
köménymag

olaj
tejföl a habaráshoz és tálaláshoz
1 púpozott ek. liszt a habaráshoz

img_31502_1.jpg

Elkészítés

Az apróra vágott hagymát 3 ek. olajon megdinszteljük, majd rászórjuk a pirospaprikát.
Hozzáadjuk a felkockázott húsokat, fehéredésig pirítjuk, majd felöntjük vízzel és pörkölt-szerűre főzzük.
Ha körülbelül félig megpuhult a hús, hozzáadjuk a savanyú káposztát. Pótoljuk a vizet, hogy éppen ellepje a káposztát.
Alacsony lángon, néhányszor megkavarva főzzük, míg minden szépen megpuhul a hús és a káposzta is, és kicsit össze nem érnek az ízek.
Ezen a ponton meg is lehet állni, viszont ilyenkor én még tejföllel be szoktam habarni (egy kis pohár tejfölben elkeverünk 1 púpozott evőkanál lisztet, majd a káposzta főzőlevéből adagolunk bele a hőkiegyenlítés miatt, a végén pedig a káposztához keverjük.
Még pár percig főzzük. Melegen, extra tejföllel tálaljuk.

img_31522_1.jpg

Szólj hozzá!
Egyszerű, jól bevált receptjeim
süti beállítások módosítása